Az imposztorszindrómás igen leegyszerűsítve a saját sikerétől szorong, mert minden bizonyíték ellenére is úgy érzi, hogy az csak véletlen, hiszen ő nem elég jó, és előbb-utóbb lebukik, mert kiderül, hogy a sikerét nem érdemli meg. Perfekcionista. Paradox módon a legtöbb imposztoros a felsőbb vezetők és a művészek közül kerül ki, mivel a félelem a lebukástól arra hajszolja őket, hogy tovább hajtsák magukat és újabb eredményeket érjenek el.
Az imposztorszindróma az illető mindennapjaiban van jelen, egyedül, segítség nélkül igen nehezen tud úrrá lenni rajta. Kínosan sokat halogat, lebeszéli magát a komoly lehetőségekről, emiatt sokan félre is értik.
A szindróma felismerése fontos, mert hosszabb távon már az érintett egészségére is rossz hatással lehet, és az emberi kapcsolatainak is árt. De hogyan lehet úgy dolgozni, sikeressé válni, szülőnek, nagyszülőnek lenni, úgy élni, hogy az ember folyton attól retteg: nem ELÉG jó, amit csinál?
Reméljük, hogy az este végére kiderül, hogyan lehet támaszt nyújtani az érintetteknek.
